Cough Syrup

Nem tudom miért támadt hirtelen kedvem erről írni. Talán azért, mert elkezdtem nézni a Glee-t és ez elég sok mindenre felnyitotta a szemem és rájöttem, hogy mennyire azonosulni tudok dolgokkal belőle. Vagy talán az a videó és sztori volt rám nagy hatással amit nemrég láttam, egy lányról aki annyira elkeseredett, hogy megölte magát. A Glee nem csak egy sorozat számomra, sokkal több annál, mert olyan problémákat feszeget amik ijesztően életszerűek. Persze mindezek néha túlzásnak tűnhetnek, de egyáltalán nem azok. És az a legviccesebb, hogy nem csak egy dologgal tudok azonosulni belőle, hanem szinte miden részben találok valamit. Az a lényeg, hogy ez a sorozat elgondolkodtatott, nem is egyszer, és ez mondhatni fantasztikus érzés, mert ilyenkor magamon is elgondolkodom. Elgondolkodom azon, hogy milyen volt az én gimis létem. Szerencsére nem voltak olyan nagy drámák benne, mint ami néha a sorozatban, de azért ha belegondolok, mindez végződhetett volna rosszabbul is. Engem nem zaklattak és nem bántottak fizikailag, mint ahogy a sorozatban többeket is, de a pszichológiai oldala is ugyan olyan fontos mindennek, mint a fizikai. Például mikor a gólya táborban azt hiszem 5 vagy 6 leendő osztálytársammal kerültem egy szobába, és akármennyire igyekeztem, nem tudtam közéjük tartozni. És ez nem csak az én elképzelésem volt, akkor tudatosult bennem igazán, mikor szobánként voltunk csoportokba osztva egy feladatra, és a szobatársaim megkérdezték tőlem nagy kedvesen, hogy nem baj-e az, hogy ha én nem tartozom az ő csoportjukba. Mit mondhattam volna? Azt mondtam, persze, nem gond és igyekeztem tartani a könnyeimet. Természetesen csak addig sikerült visszatartani őket amíg el nem ment a "csoportom". Kimentem az udvarra és egyedül sétálgattam, alig volt ott valaki, mert a feladat a faluban volt. Aztán végül csak odajött megkérdezni egy tanár, hogy mi a helyzet és végül beosztott két idősebb lány mellé, akik örömmel befogadtak. Örülök, hogy volt valaki, aki befogadott. Nevetve mesélek arról, hogy Zsófit otthagytuk (mi is, ugyanis a csoportja is otthagyta), de tudom, hogy hihetetlenül agy szemétség volt. És hálás vagyok, hogy ennek ellenére elkezdtünk beszélgetni, mert ha nem barátkoztunk volna össze, lehet, hogy nem élem túl az egész gimis időszakot. Nem volt igazán más barátom, soha nem tudtam igazán beilleszkedni. Ez szintén kemény módon tudatosult bennem, mikor valaki meggyanúsított azzal, hogy az egyik barátnőmnek igazán csúnya és mondhatni durva dolgokat írogatok msn-en. Az egész osztály ellenem volt. A folyosón beszólogattak a saját osztálytársaim és minden egyes kis megszólalás gyengébbé tett. Tudtam, hogy nem vagyok hibás, tudtam, hogy nem én irkáltam, de senki nem hitt nekem, kivéve Zsófit. Ott volt velem amikor bementem a mosdóba és csak sírtam. Én elég szerencsés voltam, hogy találtam magamnak egy olyan barátot, aki a nehéz időszakokban is ott volt velem, és éreztem, hogy más nem számít, más véleménye igazán lényegtelen, ha van legalább egy valaki, aki hisz nekem, és én kapaszkodhatok belé, mint valami életmentő kötélbe. De nem mindenki olyan szerencsés, hogy talál magának egy ilyen barátot. A Glee-ben annyira szerencsések a srácok, hogy van egy olyan tanáruk mint Mr. Schue. Nem csak mert jól néz ki, hanem mert tényleg törődik mindenkivel. Kiáll mindenkiért, odaadja a számát mindenkinek, hogy ha bármi baj van, bármikor felhívhatják és ő azonnal odamegy. Leül velük és elmondja nekik, hogy mindig nézzenek túl a problémákon és azt lássák meg ami még vár rájuk az életben. Tudom, hogy az egész magyar oktatási rendszer úgy ahogy van szar, a tanárok leterheltek és kevés a fizetésük. De ha mindenki csak egy kicsit odafigyelne a gyerekekre egyáltalán a másik emberre, ha lenne bátorsága valakinek (nem csak tanároknak) megkérdezni, hogy "Minden rendben van?"..akkor lehet nem lenne ennyi öngyilkosság. És emellett mindenkinek meg kéne látnia a jót is az életben. Sok rossz van, tanulás, munka egyebek, de mindez nem számít. Ezeken túl kell látni, apró örömöket kell keresni nem pedig a nagy világ megváltó jó dolgokat. Ha rossz kedvem van, csak meghallgatok egy vidám számot, egy olyat, ami jó emlékeket idéz fel bennem, és mindent más színben látok. Nekem ezt jelenti a zene, segít meglátni a fényt a legsötétebb helyen is. És talán ezzel megválaszolom a legújabb tetoválásomat is. Mert nem értem, miért kéne, hogy értelme legyen. Elég, ha pl. egy érzés kapcsolódik hozzá, nem? Egyébként a Glee más valamire is rádöbbentett. Igazából még mindig bizonytalan vagyok ezzel a bizonyos dologgal kapcsolatban, de mégis, elgondolkodtam rajta. Rájöttem, hogy szerintem csak elfogadó vagyok. Csak nem látom a rosszat abban, amiben mások esetleg igen. Mert fiúkért rajongok, róluk ábrándozok, stb. De nem látom a rosszat abban, ha valaki egy lányt  szeret. Ha valaki nem ért valamit, szívesen válaszolok. :) És ha valaki csak beszélni szeretne (bár nem hiszem, hogy túl sokan nézik a blogomat), akkor én itt vagyok. :)

WTF ez az álom xD

Itt ülök hajnali 5-kor a sötétben, csak, hogy ezt leírhassam, mert ilyen kaotikus álmom rég volt már. Ilyenekre képes betegen az agyam. :D A helyszín először valami tábor volt, ahol egy szobába kerültem egy csapat barommal (fiúkkal) akiktől féltem, hogy megvernek. Közben valahogy itt ebben a táborban (de mintha inkább egy suliban lett volna) majdnem kaptam egy slushiet az arcomba (majdnem leöntöttek), de meggondolták magukat és elkerültem. Aztán megint a táborban voltam. Valamiért fel kellett mennem a szobámba, de ott voltak a srácok és tökre paráztam. Ők is észrevettek, aztán mikor megkértek valamire, hogy vigyem már oda nekik, akkor úgy csináltam, mintha elindultam volna azért a valamiért, de gyorsan kirohantam az ajtón. Fém lépcsőkön kellett leugrálnom, aztán lent az udvaron futottam ahogy csak tudtam. Aztán valahogy zavaros az egész, futottam össze vissza a kertben, hogy meneküljek előlük és elmentem egy sötétebb rész felé ahol láttam egy nőt. Persze, hogy Rubint Réka, tök logikus. :D Kiderült, hogy ő is menekült éppen, csak hogy ő úgy forgott át a kerítésen, hogy én csak néztem. Mondtam, hogy én ezt nem tudom megcsinálni. Aztán mikor megfordultam, ott volt Schobert Norbi is. :D xD Ja volt nála egy kés amivel ki akart nyírni, de valahogy elszedtem tőle, de volt nála pisztoly is. Azt mondta, hogy kell neki az összes kajám a hűtőből. xD Elindultunk a szobám felé de ekkor már BBC-s Sherlock voltam és Moriartynál volt a pisztoly. Elindultunk a kajáért, útközben emlékszem, hogy valami tök kihalt úton mentünk, mindenhol fű csak egy kis ösvény volt. Aztán én lettem egy pillanatra Moriarty és hátra estem (mert háttal mentem) és Sherlock kinevetett. Aztán megint én voltam Sherlock mire visszaértünk a házhoz. Ami azt illeti akkor már nem kellett neki a kaja, leültünk ilyen fa padokra amikhez asztal is volt. Volt ott velünk még valaki, de nem tudom ki. Ekkor már nagyon fenyegetett Moriarty. Ja aztán rájöttem, hogy egy nő ül velünk szemben (aki elvileg az anyám volt de nemtudom, nem ismerem), kértem tőle egy köröm reszelőt, ami a cigijének valami titkos részében volt. Elkezdtem babrálni a körmeimmel, aztán mikor végeztem Moriarty ki akart nyírni, de észre vettem, hogy az egyik körmöm nem jó, ezért kihisztiztem, hogy legalább még azt hagy csináljam meg (ezt még mindig Sherlockként igen xD). Miközben reszeltem a körmöm egyszer csak Moriarty teljesen lemerevedett, már épp akartam kérdezni, hogy mi van vele mikor én is éreztem, és rájöttem, hogy a rendőrség csinált valamit (gondolom valami kis nyíllal csinálták) és mindketten elterültünk ott és nem tudtunk mozdulni. És ami azt illeti elég jól szórakoztunk,elkezdtünk ott röhögni, annak ellenére, hogy előbb ki akart nyírni. Nagyjából ennyi, ezért megérte fennmaradni és leírni, nem? :D Oké, a Glee-s dolgokat (slushie, verés) még értem..Rubint Réka meg Schobert Norbi biztos mérgesek voltak mert végre beállítottam fészen, hogy ne mutassa a posztjaikat, meg amúgy is, túl drágák a kajáik. :D Sherlockot is imádom, de ez a (fő) része hogyan jött most... :D